Június 27-én megérkezett a gyerekhad. Így a személyzetet is beleszámolva körülbelül négyszáz embert etetünk itt a Camp Equinunkban, a csajok valamivel kevesebbet. Napi háromszor három órát dolgozunk. Eddig mindennap volt munka és már kezdek agyfaszt kapni tőle, de azért nem olyan vészes. Azért jó lenne már egy teljes szabadnap.

Minden reggel hét előtt tíz percre kell ott lennünk, de szerencsére pont a konyha mellett lakunk. Először is megterítjük az asztalokat, megtöltjük a kancsókat szörppel (van egy-két elég bizarr színű szörp is, amit otthon soha nem innának meg), de még nem teszünk bele jeget, azt majd csak tíz perccel mielőtt jönnek az purdék. Ezt követően megreggelizünk, mi meg a személyzet, majd eltakarítunk magunk után. Ezután kihordjuk a szörpöket jegestül, rápakoljuk a kaját a kocsinkra. Nyolcra megérkeznek a gyerekek, ekkor kihordjuk nekik a kaját, aztán hozunk nekik, amit kérnek, meg ami elfogyott. Mután elviharzottak, elpakoljuk a cuccokat az asztalról, elmosogatunk, kitakarítjuk az ebédlőt és megynk a dolgunkra. Olyan fél tíz körül végzünk, és fél tizenkettőre kell visszamenni előkészíteni a terepet ebédre. Majd megint kiszolgáljuk a gyerkőcöket, eltakarítjuk a romokat, aztán kiélvezzük a pár óra szabadidőnket, hogy aztán vacsoránál is lezongorázhassuk ugyanezt. Kedden és csütörök este könnyebb dolgunk van, ugyanis ilyenkor barbecue van, ilyenkor kint étkeznek a szabadban és általában büfé jellegú a dolog és papírtányérokat meg műanyag evőszeközöket haszálnak.

A reggeli eltakartás a legszarabb, a kölkök mindig kapnak gabonapelyhet és amit nem esznek meg azt általában tejestül, zabpelyhestül a kancsóba öntik, hogy ki tudják dobni a zabpelyhes dobozaikat. Aztán a ugyanoda tuszkolják az evőeszközöket is. A jószándék vezérli őket, hogy könnyebb legyen elpakolni de a világon nincs gusztustalanabb látvány, mint egy kancsó amibe összeöntöttek tejet, átázott gabonapelyhet, esetenként ketchupot, narancslét, és az evőeszközök is bennevannak, amiken alkalmanként ott figyegnek a rántottadarabok. Ez a mélypontja a melónak, ha nem vesszük hogy mennyire szar felébredni, különösen, ha olyan zergebaszó hideg van reggel, mint az elmúlt néhány napban volt. Ami még kihívást jelent, hogy kaja után közvetletül szolgálunk fel, amikor az emberfia legszívesebben nem csinálna semmit, csak ülne/feküdne és emésztene. 

Itt a táborban nagyon furák a gyerkőcök és a gyerekfelügyelők étkezési szokásai. A legszembetűőnn különbség az otthontól megszokottól az, hogy itt torkaszakadtukból üvöltve, ritmikusan skándálnak mindenféle jelaszvakat szédítően gyors tempóban és közben tapsolnak, meg dobognak, mindezt étkezés közben. Ezek közül a jelszavak és skándálások közül sok állítólag a táborral egyidős, ami komoly, mert azt 1920-ban alapították. Ettől persze nem kevésbé idegesítő. Az első pár alkalommal még tetszett a dolog, mert priti ömjúzingnak találtam, hogy milyen hihetetlenül gyorsan és pontosan üvöltik a mondókáikat, félelmetesen egyben van az egész. Sőt improvizálnak is skandálsokat és egyből veszi a lapot mindenki, majd egyik pillanatról a másikra két részre oszlik az skándáló tömeg és egy kérdezős -felelős skándálást nyomnak, pl: balszél: WHO IS THE BEST? Jobbszél: GUTTLER IS THE BEST! De a sokadik alkalom után kurva idegesítő és teljességgel érhetetlen, hogy hogyan is tudnak ezek ilyen körülmények között kajálni. Nekem a kajához kell az idő és a nyugalom, ezek meg körülbelül húsz perc, fél óra alatt lezavarják az egészet skándálásostul. 

Maguk a gyerkőcök összességében kellemes csalódást jelentettek, de ezzel a legtöbben nem így vannak. Annyi helyről hallottam, hogy milyen elkényeztetettek, meg tirpák bunkók, meg ilyesmi, hogy már arra számítottam, hogy nem is busszal érkeznek, hanem hogy megnyílik a föld és gonosz démonok özönlik el ezt az amúgy kellemes pennsylvaniai tájat. Ehhez képest teljesen kezelhetőek, megköszönik a kaját, felstócolják a székeiket, meg a tányérjaikat. Persze mindig van egy-két pofátlanabb, nekem a három asztalom közül, ami körülbelül harminc embert jelent, egy olyan srác van, aki suttyó, de őt meg vissza tudom szivatni azzal, hogy mindig a tőle legtávolabb teszem le a jó kajákat. A lányok állítólag sokkal rosszabbak és kezelhetetlenebbek.

Viszont most már kezdem nagyon unni a monotonitást, hogy mindig ugyanakkor kajálok, meg hogy mindig korán kelek. Elvileg heti egy szabadnap jár majd kedden, vagy csütörtökön, amire már égető szükségem van. Ilyenkor szopás lesz annak aki dolgozik, mert ilyenkor feleannyian fogjuk ellátni ugyanazt a munkát. 

Nemsokára jön a kajáról és a szabad estékről szóló poszt, sztéj tyúnd!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.